A gonosznak el kell veszítenie a háborút. Ha most veszít, akkor tudni fogja, hogy mindig és mindenhol veszít – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Hangsúlyozta, a demokrácia ellenségeinek veszíteniük kell, és ez az egyetlen módja a demokrácia valódi biztonságának.

Igaz, hogy ezek kiragadott mondatok a színészelnöktől, de ezekkel a gondolatokkal – úgy általában – aligha lehet vitatkozni. A gonosznak valóban veszítenie kell, és egy olyan demokráciát, ahol minden egyéni és kollektív jogot tiszteletben tartanak, valóban meg kell védeni. Már csak azt kell tisztázni, hogy ki a gonosz, vagy egyáltalán hány gonosz is van pontosan? S fontos kérdés az is, hogy mely állam vagy államok berendezkedését tekintjük olyan demokráciának, amit érdemes védeni? A színészelnök nagyon szeretné, hogy ebben a történetben gonosznak kiáltsuk ki Oroszországot, és megvédendő demokráciaként adjuk el Ukrajnát. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb.

Az nem vitás, hogy 2022. február 24-én Oroszország indított különleges katonai műveletet Ukrajnában, de az is biztos, hogy ennek voltak kiváltó okai, amelyekről sokszor írtunk már. Vegyünk egy példát a természetből. Ha a hiénák elkezdik veszélyeztetni az oroszlánok életterét, akkor utóbbiak egy darabig tűrnek, majd támadásba lendülnek, és elkapnak egy-két betolakodót. Akkor ők agresszorok? S ha igen, akkor volt más választásuk? Persze feladhatták volna a területüket, de az idővel az életükbe, falkájuk életébe került volna. Hát ezt nem várták meg, cselekedtek. Másrészt, a hiénák mindig alattomos, sunyi módon, olyan „demokratikusan” próbálnak meg az oroszlánok kárára terjeszkedni. Csak egy kicsit hatolnak beljebb a területen, és mindig csak egy cafat prédát próbálnak meg megszerezni. Az egész nem látványos, de idővel hatásos. Nyilván, amikor az oroszlánok odacsapnak, az nemcsak hatásos, hanem látványos is. A példa magától értetődő és Ukrajnára is alkalmazható, ennél jobban aligha kell magyaráznom

S hogy Ukrajna megvédendő demokrácia lenne? Abban az Ukrajnában, ahol ellenzéki pártokat és sajtótermékeket tiltottak be, ahol folyamatosan a korrupció ellen küzdenek, ahol civileknek osztottak fegyvereket, ahol megtűrték, sőt, hősnek kiáltották ki a szélsőséges Azovot, ahol durván felléptek a kisebbségek ellen, lehet ott demokráciáról beszélni? A válasz egyértelmű! Nekünk mindenképpen!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét